Személy szerint rajongva szerettem a sikerregényből készült svéd filmet azért, mert nagyon erős volt az atmoszférateremtése. A rideg, fagyos, nyomasztó hangulat rányomta a bélyegét a filmre, és még a sztori döcögőssége is kedvezett a nyers, brutális, fakó erőszaktablónak. Azt gondoltam, hogy David Fincher ezekre az alapokra látványos, gyomorbavágó és kegyetlen víziót épít majd, de tévedtem. A filmben a főcímen kívül kevés az értékelhető teljesítmény. A forgatókönyv a sztori szempontjából jelentéktelen részletekre koncentrál, így a nyomozás lebilincselő izgalmából semmit nem kapunk, helyette felesleges (bár a regényhez hű) szerelmi háromszögek, szenvelgés és fezsültségoldó humor kapták a főszerepet. És bár Rooney Mara és Daniel Craig remekül helyt állnak a szerepeikben, karaktereik olcsóak, laposak és közönségesek az eredetihez képest. Aki azon gondolkodna, hogy megnézze ezt a filmet, az inkább a svéd verziót válassza. És ha már látta a svéd filmet, nézze meg mégegyszer.
4/10
A film előzetese
Bennett Miller rendezőre a Capote óta tudjuk, hogy érdemes odafigyelni, és most sem okoz nekünk csalódást. Jómagam nem vagyunk elmélyült kedvelője a baseball világának, de ennek ellenére tudtam izgulni, bosszankodni és nevetni a filmen, ami tökéletes arányban tálalja a sportág kulisszatitkait, és a milliárdos gépezet apró fogaskerekei között őrlődő emberi drámákat. A Pénzcsináló legnagyobb érdeme, hogy bár a téma klisé, a remek forgatókönyvnek hála mégsem válik közhelyessé. Brad Pitt karrierje egyik legkáprázatosabb alakítását nyújtja a laza, de a gondterhelt menedzser szerepében, és az eddig komikusként ismert Jonah Hill is parádésan asszisztál ahhoz, hogy színészileg ne lehessen belekötni a filmbe. Miller jó érzékkel fokozza a feszültséget, és pont annyit mutat a baseball öltözők és menedzseri irodák világából, amennyi még egy európainak is befogadható. Remek kis film, amit nemcsak a sport- és Brad Pitt-rajongóknak ajánlok.
8/10
A film előzetese
Hadak útján (War Horse) kritika
Ha Steven Spielberg háborús filmet forgat, akkor nagyjából tudjuk, mire számíthatunk. A Hadak útjánon azonban az látszik, hogy a rendezőóriás megöregedett, és még annál is jóval szentimentálisabb lett, mint amilyen korábban volt. Az első világháború borzalmai között egy ló kalandos történetét bemutató film ugyanis inkább Disney-mese, semmint háborús mozi. Ennek ellenére nem feltétlenül rossz alkotás. Bár nagyon szirupos és csöpögős a történet, Janusz Kaminski fantasztikus képei és a lovacska kalandjait övező gyermeki báj kiragadják a giccs kategóriából. A végére pedig még a legszívtelenebb újságíró is akaratlanul papírzsebkendő után nyúl. Túl nagy dózisban adagolt szentimentalizmus, jó arányú humorral és egekbe zengő pátosszal. Nagyjából ez a Hadak útján receptje, és a moziban szétnézve azt láttam, hogy megkajálták a nézők.
7/10
A film előzetese
A Vaslady (The Iron Lady) kritika
Sokat hallani mostanában A Vaslady című filmről, főként Meryl Streep díjesővel jutalmazott, katartikus alakítása miatt. És valóban ő a film mozgatórugója, de nem Margaret Thatcher imitációjaként, hanem egy idős, életére visszatekintő nő megtört portréjaként. Én féltem attól, hogy Streep ezt a szerepet is túljátssza majd, mint a Julie & Julia főszerepét, de hamar kiderült, nincs okom aggodalomra. Meryl nem akkor a legjobb, amikor Thatcher gesztusait, hangját és küllemét utánozza (bár pazarul megidézi a mindenki által ismert politikust), hanem amikor az eddig ismeretlen, demenciával küzdő idős hölgyet mutatja meg nekünk méltósággal, gőggel és mérhetetlen fájdalommal. Én még nem láttam a színészlegendát ennyire hitelesnek, és ez igen nagy szó. A filmről felesleges is beszélni, bár egyébként korrekt munka, de ezt most Meryl Streep miatt kell megnézni. Azt hiszem, erre mondják, hogy nem ő találta meg a szerepet, hanem a szerep találta meg őt.
8/10
A film előzetese
Kezdők (Beginners) kritika
Mike Mills különös és érzékeny témához nyúlt legújabb filmjében, melyben a gyász, a nemi identitás felvállalása és a szerelem kerül bizarr háromszögbe. Főhősünk apja halálát gyászolja, aki idős korában, hetven fölött vallotta be, hogy valójában homoszexuális, és ha ez nem lenne leég, a 38 éves grafikusra rátalál a szerelem is egy francia színésznő személyében. A csupaszív, lassan csordágoló, szívhezszólóan őszinte történet látványosan hajtja ki, majd hullajtja el szirmait Mills rendezésében, és közben bravúros színészi alakítások sorát vonultatja fel. Ewan McGregor és Melanie Laurent egyszerűen, a kisember szürkeségével is képesek megmutatni a szikrázó vonzalmat, de a pálmát mégis Christopher Plummer viszi, aki bravúros, humoros, manírok nélküli alakításával örökje belopja magát a szívünkbe, és vélhetően Oscaréba is.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése